megyei jogú város

Már 2300 milliárd felett jár Orbán vidékjáró körútja

A korábban jelzett 1500-1700 milliárd forint helyett immár 2336 milliárd forintnál jár a Modern Városok Program projektjeinek teljes forrásigénye és ebben még nincs is benne az a 4 vidéki nagyváros, amelybe áprilisig látogat el Orbán Viktor kormányfő - írja a hvg.hu. A lap által megkapott adatok szerint ebből a brutálisan magas összegből 2016 végéig még csak 50 milliárd forintot kaptak meg a városok.

Még 177 milliárd forintot szór ki a kormány

A kormány megemelte a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) éves fejlesztési keretét, mely alapján még az idén meghirdethető keretösszeg 177 milliárd forinttal nőtt, így már közel 1220 milliárd forint uniós fejlesztési forrás lesz elérhető a megyék és megyei jogú városok számára uniós pályázatokon keresztül - jelentette be Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára. A megyei konstrukciók kerete 684 milliárdról 776 milliárd forintra, míg a megyei jogú városi konstrukcióké 303 milliárdról 398 milliárd forintra emelkedett.

Felfedte a legnagyobb magyar nyertes a plusz milliárdjai sorsát

Négy nagyobb fejlesztési programra költi azt az 5,6 milliárd forintot Zalaegerszeg, amelyet a minap kapott többletforrásként a kormánytól a Modern Városok Program keretében - jelezte pénteken a város polgármestere. Ez azért lényeges, mert a Zala megyei település kapta a legnagyobb keretemelést az összes megyei jogú város közül, de várhatóan a többi polgármester is előáll majd azzal, hogy mire fordítják a városonként 1,3-5 milliárd forint közötti plusz pénzt. Nem kis összegről van szó: a kormány egy minapi határozatával összesen 38 milliárd forintot szórt ki közöttük, sőt Érd ezen felül 14,3 milliárdot, további három megye pedig összesen még 5,5 milliárdot kap. Az MPV lényegéről, céljairól és igen jelentős méretéről ebben az interjúban beszélgettünk bővebben:

Kihagyták Miskolcot és Zalaegerszeget az új kiválasztottak közül

Egy tavaly decemberi kormányhatározat 25 milliárd forintnyi rendkívüli költségvetési támogatást különített el a 2015-ös költségvetési törvény terhére 15 megyei jogú város számára, míg egy minapi újabb kormányhatározat immár a 2016-os költségvetési törvényen belül hajt végre 24 milliárd forintnyi forrásátrendezést 13 megyei jogú város javára. A két határozat nagy valószínűséggel összefügg, mégis furcsa, hogy eltérő költségvetési törvényekre vonatkoznak. Az idén januári határozatban található városlista abban tér el a decemberitől, hogy lemaradt róla Miskolc és Zalaegerszeg fél-fél milliárdos támogatással, így tehát a decemberi 25 és a januári 24 milliárd forintnyi támogatási keretösszegek között ennek a két városnak a támogatási kerete a különbség.

Rendkívüli támogatást kap 15 megyei jogú város

Rendkívüli kormányzati támogatásban részesül 15 megyei jogú város, amelynek keretösszege 25 milliárd forint. A Kormányinfó tegnapi tájékoztatóján Lázár János már beszámolt erről az információról. A határozatban felsorolt 15 megyei jogú város eltérő mértékű támogatásban részesül a költségvetésből.

Lázár: legalább 300 milliárddal túlfutunk

Nagyjából 8700 milliárd forintnyi támogatásra lennénk jogosultak a 2007-2013-as uniós ciklus terhére, de "biztosan 9000 milliárd forint felett lesz" a kifizetések tényleges volumene - jelezte a mai Kormányinfó tájékoztatón Lázár János. A Miniszterelnökség vezetője ennek az államháztartási hiányra gyakorolt esetleges negatív következményeiről nem beszélt, de közben bejelentette azt, hogy a következő hetekben még nagyobb pályázati dömping lesz. Emiatt év végére már mintegy 3800 milliárd forintnyi keretösszeggel lesznek nyitva az új ciklus uniós pályázatai. Bejelentése szerint 15 megyei jogú város előrehozott, rendkívüli kormányzati támogatásban részesül, amelynek keretösszege 25 milliárd forint. A tájékoztatón más témákban elhangzott fontosabb információk:

Júniusban tárgyal a kormány az EU-s integrált területi programokról

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) végrehajtásának fontos lépése, hogy a megyék és a megyei jogú városok megalkotják, illetve véglegesítik integrált területi programjukat, amelyeket júniusban nyújtanak be a kormánynak - tájékoztatta Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az MTI-t.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bejelentették Brüsszelben: megkerülik Magyarországot, teljesen leválik az orosz olajról és gázról az EU!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.